Kiderült, kik és miben mulaszthattak az abasári ivóvízszennyezéssel kapcsolatban. Az Országos Tisztiorvosi Hivatal valamint a hatvani járás népegészségügyi szerve által indított vizsgálat szerint a kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szerve, valamint a korábbi és a jelenlegi szolgáltató is mulasztott a szennyezés kezelésének ügyében.
Abasáron október 7-e és november 1-e között szünetelt a vezetékes ivóvíz-szolgáltatás, miután a vízben szerves oldószerek jelenlétét mutatták ki. Horváth László, a megyei kormányhivatal vezetője a településen október végén tartott sajtótájékoztatóján arról beszélt: a szennyezés kezelésének ügyében a hatóság és szolgáltatók is hibáztak, ugyanis nem, vagy nem időben tették meg a szükséges intézkedéseket a szennyezés megjelenése után. Horváth László azt is bejelentette: a feltételezett mulasztások ügyében vizsgálatokat indítanak, a megyei tisztifőorvost pedig a vizsgálat idejére felmentették.
A vizsgálat szerint mulasztott a Heves Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve, amelynek következményeként a közegészségügyi osztályvezető lemondott, a járványügyi felügyelő pedig fegyelmi büntetést kapott. A megyei tisztifőorvos visszatért hivatalába, azonban írásbeli megrovásban részesült. Ugyancsak mulasztást követett el a 2007 és 2013 között az Abasári vízszolgáltatást végző Abasár Nonprofit Kft., amelyet másfél millió forint bírság megfizetésére köteleztek. A hatóság indoklása szerint a társaság az általa szolgáltatott ivóvizet nem a tőle elvárható módon vizsgáltatta. A jelenlegi üzemeltető Észak-magyarországi Regionális Vízművek Zrt., mivel nem azonnal tájékoztatta a hatóságokat a szennyezés megjelenéséről, nyolcszázezer forint bírságot kapott. A vizsgálatok eredményét a kormánymegbízott a rendőrségnek is elküldte.
Az ügyben egyébként az abasári önkormányzat is belső vizsgálatot indított, ennek eredménye azonban egyelőre még nem született meg.