A turizmus túljutott a válságon – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Budapest Kongresszusi Központban megtartott szakmai évadnyitó gálán. Tavaly nőtt a vendégéjszakák száma az előző évekhez képest, megközelítve a válság előtti eredményeket.
Trendfordító év volt a tavalyi, a szálláshelyeken regisztrált vendégéjszakák száma több mint 5 százalékkal, a szállásdíj-bevételek pedig 10 százalékkal haladták meg az előző évit, megközelítve ezzel a válság előtti 2007-es eredményt – derült a Magyar Turizmus Zrt. perzentációjából. A külföldiek 1300 milliárd Ft-nyi valutát hagytak itt, a belföldiek pedig 250 milliárd Ft-ot költöttek el. A turizmus a GDP 10 százalékát termeli meg, s 400 ezer ember megélhetését biztosítja. A belföldi utazók forgalmának növekedése, a Szép Kártyának is köszönhető – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, értékelve az elmúlt évet.
Bejelentette, hogy elkészült a következő 10 év turisztikai koncepciója, ami hamarosan a kormány elé kerül.