Lezárult Sástó logójának megtervezésére kiírt pályázat. 39 pályázó, közel 100 logótervvel nevezett. A beruházás képviselői Pálinkás István munkáját ítélték a legjobbnak. A pályázat célja az volt, hogy az elkészült logó több módon is felhasználható legyen, és felhívja a figyelmet Sástó turisztikai értékeire.
Elkészültek az új hidak, és már az utolsó simításokat végzik a szálloda kivitelezői – áprilisra Sástó teljes egészében megújul.
A sástói tó környezetének rendbetételére és turisztikai központ kialakítására a város önkormányzata nyert egy pályázatot, melynek egyik eleme az volt, hogy egy önálló Sástó logót is kell alkotni, ezzel a feladattal a Gyöngyösi Városi Televíziót bízták meg.
A 39 pályázó, közel 100 terve közül, a zsűri Pálinkás István munkáját választotta.
Az általa tervezett logó képviseli majd a jövőben az ország legmagasabban fekvő tavát, mint turisztikai helyszínt.
Remélhetőleg a színes és beszédes alkotás sokak érdeklődését felkelti az újjászületett Sástó iránt.