Színjátszó és bábozó óvodások töltötték meg a Felsővárosi Általános Iskola auláját. Az intézményben már több mint másfél évtizedes hagyománya van a Báb-és Színjátszó Fesztiválnak. A kicsik hetekig készülnek erre a rendezvényre, ahol egymásnak és szüleiknek is bemutathatják saját színdarabjukat.
A Felsővárosi Általános Iskola 17. alkalommal rendezte meg a Báb-és Színjátszó Fesztivált. Az óvónők idén is szabad kezet kaptak. A szervezők ugyanis ezúttal sem határozták meg, hogy mi legyen a gyerekek által színpadra állított színdarabok témája.
A fesztiválon eddig csak a város óvodásai vehettek részt. Ha minden a tervek szerint alakul, a jövőben már a környező települések óvodáiból is érkezhetnek majd gyerekek a rendezvényre. A szervezők azt mondják, fontos, hogy a gyerekek már óvodás korban elkezdjenek szerepelni. A nagyobb gyerekeket ugyanis már sokkal nehezebb rávenni, hogy színpadra álljanak.
A szervezők azt mondják, fontos, hogy az iskolaválasztás előtt álló szülők és a nagycsoportos óvodások pozitív élményekkel térjenek haza a báb-és színjátszó fesztiválról. Az első benyomások ugyanis nagyban befolyásolhatják a későbbi iskolaválasztást is.