Megkezdték az Idősek Bentlakásos Otthonának átköltöztetését a kórház területén lévő felújított épületbe. A lakók az ideiglenes helyen őszig lesznek, amíg megtörténik a régi otthon felújítása és korszerűsítése.
Riasztási gyakorlat és tűzvédelmi oktatás az otthon dolgozóinak az átköltözés megkezdése előtt. Az elmúlt hónapokban megtörtént az évek óta üresen álló egykori II. belgyógyászat épülete. Ideiglenesen itt lakik majd az elkövetkező közel 6 hónapban az idősotthon 100 lakója. Az épületet 16 millió Ft-ból újítatta fel a Kistérségi Humán Szolgáltató Központ saját forrásból. A polcokat és a képeket már áthozták, az első lakók ebéd után érkeznek.
A régi épületben pedig már összecsomagoltak a lakók. Jutka néniék lesznek az elsők, akik ebéd után már indulnak is az átmeneti otthonukba. A személyes holmik szállítási készen várják az indulást.
A 40 dolgozó a tűzvédelmi oktatást követően az ápolási feladatokat 2 helyszínen látják majd el az elkövetkező 4 napban. A nővérek egy része a régi épületből indítja a lakókat, és vannak akik itt fogadják az érkező idős beköltözőket.
A tervek szerint pedig jövő héten megkezdődhet az idősotthon épületének felújítása abból a 180 millió Ft-ból, melyet a Kistérségi Humánszolgáltató Központ nyert uniós forrásból.