Kettős kiállítás nyílt a gyöngyössolymosi polgármesteri
hivatalban, két a községben élő polgár jóvoltából. Dobál Miklós római kori
pénzérméiből mutat be mintegy 150 darabot, Zilai Gabriella képzőművész pedig
tűzzománc képeivel mutatkozik be a nagyközönség előtt.
Szolcsák Gyula polgármester joggal lehetett elégedett a
gyöngyössolymosi kiállítás megnyitóján, hisz a község egy csapásra két
kiállítással is gazdagodott. Dobál Miklós, aki egy évezred magyar történelmét
bemutató éremgyűjteményét Gyöngyösnek adományozta, most saját lakóhelyén is
különleges kollekcióval lepte meg a nagyközönséget. Császári portrék római kori
pénzeken címmel állított össze egy 150 darabos anyagot.
Dobál Miklós több mint 60 évvel ezelőtt éppen római kori
pénzekkel kezdte a gyűjtést, így ezek ma is közel állnak a szívéhez. A gyűjtő
azt reméli, ezek az érmék a látogatóknak is legalább annyi örömöt fognak
okozni, mint neki.
Hasonlókban reménykedett Nagy Tibor művészettörténész is,
aki Zilai Gabriella tűzzománc kiállítását méltatta. A Solymoson élő
képzőművésznek ez az első tárlata lakóhelyén. Mint mondja, egy véletlen
találkozás nyomán született meg az ötlet, hogy az érmékkel közösen állítsa ki
munkáit, melyek közül nem csak a legújabbak kapcsolódnak hangulatukban a
császárportrékhoz. A kiállítók remélik, hogy nem csak véletlenül vetődnek majd
el látogatók a kiállításra, akár a képzőművészet, akár a numizmatika
szerelmesei. Utóbbiak egyébként nemsokára újabb élménnyel is gazdagodhatnak,
hiszen június 2-án Gyöngyösön is megnyílik a Huszár Lajos Éremtár.
Borbándi Erik