Három napos akkreditált továbbképzésen vesznek részt pedagógusok a Berze Nagy János Gimnáziumban. Az intézmény egy nyertes pályázatnak köszönhetően 340 millió forintot költhet természettudományos komplexum bővítésére. A gimnázium a pályázat keretében saját és a partneriskolák tanárait is képzi.
Bár a diákoknak már tart a vakáció, a Berze Nagy János Gimnázium falai közt továbbra is lázas munka folyik. Elkezdődött a Berzelab pályázat keretein belül az intézmény 22 testvériskolájában tanító pedagógusok továbbképzése.
A három napos, 30 órás akkreditált képzés ingyenes, a résztvevők a laborműködtetéshez szükséges ismereteket és kísérleti módszereket ismerhetik meg – mondta el Kissné Császár Erzsébet laborvezető.
A Berzelab célkitűzéseihez híven a három napos képzés alatt a tanárok az elméleti kérdések tanulmányozása mellett sok kísérletet is elvégeznek.
„Hallom és elfelejtem, látom és megjegyzem, csinálom és megértem.” A képzésen részt vevő biológia-, kémia- és fizikatanárok, valamint a Berzelabos órákat tartó pedagógusok a jövőben ezt az elvet szem előtt tartva várhatóan sok diákkal meg tudják majd szerettetni a természettudományos tárgyakat.
A laborvezető elmondta azt is: a tanárok mostani képzését továbbiak is követik majd.