Felébresztették csipkerózsika-álmából a gyöngyösi zsinagógát.
A rituális célokra évtizedek óta nem használt, s a tavaly év vége óta üresen álló épületet egy civil kezdeményezés nyomán sikerült tulajdonosától néhány napra kölcsön venni. A cél, hogy leteszteljék, hogyan működne kulturális rendezvénytérként a zsinagóga. Elsőként a Cantare Városi Vegyeskar kapott lehetőséget fellépésre.
Bebizonyosodott, amit már régóta sejtettünk: páratlan akusztikájú helyről van szó, amit vétek lenne a jövőben nem kihasználni.
A kórus koncertjének a Revirescit – újra kizöldülés címet adta, jelezvén egy kicsit a zsinagógával kapcsolatos vágyait is.
Az, hogy ez a mostani koncert létrejöhetett, egy civil kezdeményezésnek köszönhető. Kiss Balázs, a Fő téren júniusban látott Elfeledett gyöngyösiek című kiállítás létrehozója eredetileg azért vette fel a kapcsolatot a zsinagóga Egerben élő tulajdonosával, Harmati Lászlóval, mert szerette volna a kiállítást egy méltó helyen folytatni.
A mintegy 30 önkéntes munkája nyomán kialakított koncerttérnek a mostani volt a főpróbája. A következő napokban a kiállításon kívül szeretnének filmvetítéseket tartani. Vasárnap zsidó liturgikus énekeket és a liturgiához használt tárgyakat mutatnak be, 14-én pedig a Cantus Corvinus koncertjével zárul a sorozat.