Dr. Magda Sándor a tavaszi választások előtt jelezte: kevesebb parlamenti bizottsági funkciót szeretne ellátni, és többet dolgozni a választókerülete és a főiskola érdekében. Mint a képviselő megfogalmazta, az új feladatok így is megtalálták
Mint ismeretes, korábban a gyöngyösi főiskola lett a biomasszakutatás központja. Ehhez kapcsolódóan egy új szakmai szervezet, az Agrárenergetikai Szövetség székhelyét éppen Gyöngyös adja.
Gyöngyös körzetében 8 település fogott össze a Leader-plusz projektben. Uniós pénzekből évi 5 milliárd forint kerül elosztásra a következő 5-6 év során. A Károly Róbert Főiskola a közelmúltban megkapta a Leader-programban résztvevők képzését is.
Dr. Magda Sándor a szocialista frakción belül a Nemzeti Fejlesztési Terv kapcsán kialakított szűkebb csoportban is részt vesz. A csoport feladata a Bajnai Gordonnal, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség irányítójával való egyeztetés.
Faragó Zoltán