Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Rongálás ellen kamera a temetőben

Rongálás ellen kamera a temetőben

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Már nem az első nagyobb rongálást szenvedte el a jászárokszállási temető néhány héttel ezelőtt. Éppen ezért az önkormányzat az egyházközösséggel összefogva kamerákkal szerelteti fel a temetőt. A további nyugalom talán biztosítható, de az okozott anyagi kárt nincs, aki megtérítse.

70 sír most, 45 sír egy éve- ez a szomorú mérleg. Korábban a síremlékek fémfogantyúi estek áldozatul a színesfémkereskedelem csábításának. Akkor volt olyan sor, ahol egyetlen fogantyú sem maradt épen. Aztán néhány héttel ezelőtt ismét lakossági bejelentés érkezett arról, hogy egy 11 és egy 13 éves – tehát még nem büntethető – ifjú sírokat rongált. Vésőt ragadva támadtak rá a feszületekre, volt ahol sikerült letépniük, volt, ahol nem, de  a véső nyoma ott is megmaradt. –számolt be a bűnesetről Gergely Zoltán, Jászárokszállás első embere.

Szigorítani kell a törvényeket – véli a polgármester, hiszen most az elszenvedhető büntetés és az orvgazdáktól megkereshető pénzösszeg egyáltalán nincs arányban. Vagy úgy kell őrizni minden temetőt, ahogy mostantól Jászárokszálláson kénytelenek. Kamerákkal.

Biztosítása a legtöbb tulajdonosnak nem volt, így csak saját zsebből tudják kijavítani a síremlékeket. Gergely Zoltán úgy véli, állami monopólium kellene legyen a szinesfémkereskedelem – mint a legtöbb országban.

Egyelőre tehát csak egy költői kérdés marad: miért nem tiszteljük jobban azokat, akiknek már békében kellene nyugodniuk?

Faragó Zoltán


Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
14:30
Műsorismertetés
14:31
A barakkváros foglyai - dokumentumfilm
15:21
Zongoraavató hangverseny (részlet)
15:30
Tallózó - válogatás a hét legfontosabb eseményeiből
15:51
GYÖNGYike Folklórfesztivál 2021. - Bihari János Táncegyüttes
16:06
Fórum 1. rész – közéleti magazin - ismétlés
16:32
Reklám
16:35
Fórum 2. rész – közéleti magazin - ismétlés
17:00
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Hit világa – vallási műsor – ismétlés
18:14
Kulturális látnivalók a Mátrában - kisfilm
18:20
Tallózó – válogatás a hét legfontosabb eseményeiből
18:41
Sport7 1. rész – sport magazin – ismétlés
19:07
Reklám
19:10
Sport7 2. rész – sport magazin – ismétlés
19:35
Nápolyi 1. rész – ismétlés
20:01
Reklám
20:05
Nápolyi 2. rész – ismétlés
20:30
Képújság