Látványosan halad az építkezés a Berze Nagy János Gimnáziumban. Már a belső munkálatokat végzi a kivitelező. Emellett újabb továbbképzéseknek ad otthont az intézmény, melyeken a testvériskolák és a Berzelabos órákat tartó tanárok is részt vehetnek.
A nyári szünet végéhez közeledve ismét iskolapadba ültek a tanárok. Az akkreditált képzések a Berzelab pályázat keretein belül valósulhattak meg, így a pedagógusok ingyen bővíthetik ismereteiket.
Már csak két képzés van hátra. Az egyik egy 60 órás továbbképzés, amely az IKT eszközök használatát és a digitális tartalom az oktatásban címet viseli, ezen elsősorban a partneriskolák pedagógusai vesznek részt – mondta el Ombódiné Madai Judit.
A másik 90 órás képzésen a Berzelabos foglalkozásokat tartó kémia, fizika, biológia és földrajz szaktanárok vesznek részt.
A Berze Nagy János Gimnáziumban a 340 millió forintos uniós támogatással megvalósuló beruházás keretében egész nyáron folytak az építkezési munkálatok. Így az új természettudományos részlegben már a helyükre kerültek a válaszfalak, néhány ablak és a lift is. Most a gipszkartonozás folyik. Az építési munkálatokat szeptember 30-áig be kell fejeznie a kivitelezőnek. Utána következik a bútorok beszerzése és ha minden a tervek szerint halad, decemberben már meg is kezdődhet a munka az új laboratóriumban.