A KDNP országos vezetése dr. Tatár Lászlót és képviselőjelölti csapatát támogatja – ez áll abban a levélben, amit Harrach Péter, a kisebbik kormánypárt alelnöke küldött a Fidesz választókerületi elnökének.
A levél tartalmát Horváth László műsorunkban azért olvasta fel, mert korábban a KDNP gyöngyösi elnöke a lokálpatrióták polgármesterjelöltjét nevezte a helyi szervezet jelöltjének.
Fehér Attila, a KDNP gyöngyösi szervezetének elnöke hétfőn tartott sajtótájékoztatót, ahol arról beszélt: a kereszténydemokratáknak van gyöngyösi szervezete, és polgármesterjelöltjük is van Dr. Réthy Béla, a Gyöngyösünkért Lokálpatrióta Egyesület jelöltjének személyében. Ugyanakkor dr. Tatár Lászlót és képviselőjelölti csapatát is mint a Fidesz-KDNP pártszövetség jelöltjeit mutatták be néhány héttel ezelőtt. Az ellentmondást Horváth László, a Fidesz választókerületi elnöke szerint az a levél oldja fel, amelyet Harrach Pétertől, a KDNP alelnökétől kapott a napokban. Ebben az áll, hogy a KDNP Tatár Lászlót támogatja.
Horváth László egy másik dokumentumot is bemutatott, amelyben Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető helyettese felhatalmazza őt, hogy a pártszövetség közös jelöltjeiről döntést hozzon. A lokálpatrióták közleményben reagáltak, ebben azt írják: Tatár László nem mondott igazat, és a levél nem foglalkozik Tatár László korábbi kijelentésével, miszerint a KDNP gyöngyösi szervezete nem létezik.
Mint fogalmaznak: egyaránt tiszteletben tartják a KDNP országos és helyi szervezetének döntését, és soha nem kívánták a KDNP logóját vagy nevét használni. Horváth László azt mondta: a helyi szervezet léte vagy nem léte a KDNP belügye, amellyel nem kíván foglalkozni. Arra a kérdésünkre, hogy a két párt helyi csoportjai miért nem egyeztettek egymással, azt mondta: a KDNP alelnöke egyértelműen fogalmazott. Ezek a jelöltek közös jelöltek, akikről a Fidesz és a KDNP egyeztetett.
Horváth László azt mondta, a KDNP gyöngyösi szervezete is ajánlhatott volna jelölteteket, ezzel a lehetőséggel azonban a helyi csoport nem élt.
A Horváth Lászlóval készült félórás beszélgetést teljes hosszában a jövő keddi Fórumban láthatják nézőink.