A kampány eldurvulásától tart az önkormányzati választásig hátralévő tizenkét napban a baloldal közös polgármesterjelöltje Gyöngyösön. Hiesz György mai sajtótájékoztatóján azt mondta: ennek megelőzése érdekében vitára hívja a Fidesz-KDNP jelöltjét, hogy tisztázzák a vitás kérdéseket.
Hiesz György, az MSZP-DK-Együtt közös polgármesterjelöltje sajtótájékoztatóján arról beszélt: a Fidesz-KDNP jelöltjei azzal kampányolnak, hogy ha nem ők kerülnek hatalomra, a város nem fog fejlődni. Hiesz György ezzel kapcsolatban Orbán Viktor miniszterelnök egyik korábbi kijelentésére emlékeztette a Fidesz-KDNP helyi jelöltjeit.
– Orbán Viktor miniszterelnök úr beiktató beszédében jelezte, hogy nem csak a kétharmadnak, hanem minden magyarnak a miniszterelnöke, és nincs párthovatartozás szerinti elbírálás. Erre figyelmeztettük a Fideszt, és erre kaptunk egy nagyon durva támadást, hogy tépkedem a plakátokat meg összefirkálom meg olyan feliratokkal látom el – ismertette Hiesz György, egyúttal tagadta, hogy ilyet tett volna.
A polgármesterjelölt ugyanakkor azt mondta: tart attól, hogy a következő napokban a kampány eldurvul Gyöngyösön.
– Attól is tartok, hogy az utolsó tíz napban el fog durvulni, személyeskedésbe fordulni a kampány, ezért azt javasoltam a sajtó nyilvánossága előtt, hogy a legnagyobb kormánypárt, a Fidesz jelöltje vállalja a vitát, üljünk le, ha kell kettesben, ha kell a többi jelölttel, és beszéljünk az együttműködésről, a tervekről – vetette fel.
Megkérdeztük a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltjét, hogy vállalja-e a vitán való részvételt. Tatár László azt mondta: vitázni csak létező programról lehet, és eddig ilyet csak ők mutattak be.
– Ha más pártok is megteszik ezt, hogy felvázolnak olyan programot, amelyek alternatív választási lehetőséget nyújtanak a választók számára. Én úgy gondolom, hogy ami eddig megjelent a sajtóban, illetve ami eljutott hozzánk, az programnak nem nevezhető – szögezte le Tatár László.
Tatár László úgy fogalmazott: a kampány eldurvulásáért szerintük épp baloldal és Hiesz György felelős, mert lejárató plakáthadjáratot indítottak ellenfeleikkel szemben.