Bemutatta városfejlesztési stratégiáját a Fidesz-KDNP Gyöngyösön. A fejlesztési feladatokat 2025-ig megfogalmazó dokumentum három úgynevezett zászlóshajó projektet tartalmaz, az egyik eleme pedig az úgynevezett Einsteint-teleszkóp felépítése.
A városfejlesztési stratégiát a megyei területfejlesztési stratégia kidolgozásában is szerepet vállaló Dinya László készítette, aki – miután bemutatta legfőbb elemeit – átadta azt a Fidesz-KDNP gyöngyösi polgármesterjelöltjének. A 2025-ig szóló dokumentum egy 15 milliárd forintból megvalósítható fenntartási fejezetből, egy több mint ötvenmilliárdos felzárkóztatási blokkból, és egy úgynevezett tudáskapu című részből áll, amely az európai uniós Einstein teleszkóp itteni megvalósítását célozza. Dinya László elmondta: jelenleg három helyszín versenyez az egymilliárd eurós beruházásért, és a Mátra esélyei jók. Ahhoz azonban, hogy itt épüljön meg, a program első két fejezetét meg kell valósítani.
– Ha azt akarjuk, hogy elnyerjük ezt a nagy európai beruházást, akkor nekünk Gyöngyöst olyan várossá kell tennünk, mint bármelyik középváros Németországban vagy Ausztriában, hogy ide örömmel jöjjenek azok, akik dolgozni akarnak ezzel a beruházással. De ez a város lakóira is igaz – fogalmazott.
Dr. Tatár László azt mondta: a program reális célokat fogalmaz meg, első két fejezetét pedig már a következő öt évben megvalósítanák.
– Mi ezt ütemezve az öt év alatt szeretnénk elérni. Részben ehhez a források – mintegy 15 milliárd forint – rendelkezésre állnak. A többi, mintegy 65 projekt részben uniós részben hazai finanszírozású pályáztatások, ezeket nyilván fel kell pörgetni, és meg kell valósítani ezeket a térségi fejlesztéseket – mondta dr. Tatár László.
Dinya László úgy fogalmazott: az internetről letölthető és a Fidesz hely irodájában hozzáférhető stratégia célja, hogy Gyöngyöst átléptesse a XXI. századba.