Lemond az MSZP gyöngyösi elnöki tisztéről a baloldal megválasztott polgármestere. Hiesz György ezt a keddi Fórumban jelentette be. Azt mondta: azért döntött így, hogy szabadabban tárgyalhasson az együttműködésről a többség nélküli városi képviselőtestületben. Kévés Tamás, a Jobbik polgármesterjelöltje a műsorban világossá tette: az együttműködést ő csak mind a három párt részvételével tartja elfogadhatónak.
Hiesz György frissen megválasztott gyöngyösi polgármester stúdiónkban úgy fogalmazott: rögeszméje, hogy konszenzust teremtsen a helyi politikai erők között a város képviselőtestületében. Hiesz György szerint több forgatókönyv is van arra, hogyan működhet a jövőben a három párt delegáltjaiból álló testület, és hogy a tárgyalások során szabadabban egyeztethessen, lemond az MSZP városi elnöki tisztéről.
– Azt mondtam, hogy én erre a két-három hónapra kérek bizalmat mint helyi pártelnök, és ha nyerek, ha veszítek, én a helyi MSZP vezetéséről le fogok mondani. Ha nem nyerek azért, hogy egy új ember tovább tudja vinni, ha nyerek azért, hogy egy esetleges koalíciókötésnél szabadabb vegyértékkel tárgyalhassak, és ne mondja azt a tárgyalópartner, hogy itt az MSZP helyi elnökével kell tárgyalni. – mondta el Hiesz György.
Együttműködést szeretne a testületben Kévés Tamás, a Jobbik megválasztott képviselője és polgármesterjelöltje is, de azt csak úgy tudja elképzelni, hogy ha a város vezetésébe mind a három párt, az MSZP és a Jobbik mellett a Fidesz is beleszólhat.
– Beleszólhat a Jobbik is, beleszólhat a Fidesz is, bár jóval kevesebb mandátummal rendelkezik, mint a Jobbik, de azt gondolom, hogy egy kormánypártot nem biztos, hogy szerencsés kihagyni egy városvezetésből. Szóljon bele a Jobbik is, mert vannak elképzelései, van ereje, van hat képviselője, és nyilvánvalóan szóljon bele az MSZP, amely ugyanolyan erőt képvisel. – véli Kévés Tamás.
Hogy melyik forgatókönyv valósul meg, egyelőre kérdés, de Kévés Tamás azt elmondta: a Jobbikot még egyik párt sem kereste meg az elképzeléseivel. Szerettük volna a kialakult helyzet kapcsán a Fidesz álláspontját is megismerni, ezért meghívtuk a műsorba a párt városi elnökét, ő azonban egyelőre korainak tartotta ezeket a kérdéseket.