Katona- és bordal
fesztivált rendeztek Abasáron a hétvégén. A rendezvényen 105 népdalkör lépett
fel. Az immár hagyományosnak tekinthető fesztiválra évről-évre egyre több
csoport látogat el, idén 15 megyéből illetve külföldről is érkeztek kórusok.
A 13. katona és 5. bordal fesztivált fesztiválra az ország
minden részéről, sőt még külföldről is érkeztek fellépők. Ebben az évben soha
nem látott létszámú népdalkör, 105 csoport látogatott el Abasárra. A település
polgármestere elmondta, a rendezvény sikerének titka a helyiek összefogása és
az anyagi támogatás.
Visszatérő vendége Abasárnak a taktaharkányi népdalkör. Az
énekkart azért érdemes kiemelni, hiszen egy a mindössze Magyarországon még
működő öt férfi népdalkör közül.
A kórus 1976-ban alakult, jelenleg 22 tagja van a
népdalkörnek. Bár zenéjükre nagy a kereslet, a fiatalokat nehezen tudják
bevonni munkájukba.
Amíg a tornaterem színpadán egymást váltották a népdalkörök,
lehetősége volt az odalátogatóknak felkeresni a boros pincéket, ahol szintén
nem volt hiány a jó hangulatban.
Tarjányi Andrea