Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Emléktáblát avattak Ferenczfalvi Kálmán tiszteletére

Emléktáblát avattak Ferenczfalvi Kálmán tiszteletére

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Emléktáblát helyeztek el a 9 évvel ezelőtt elhunyt Ferenczfalvi Kálmán korábbi lakóháza falán, a Puky Árpád utcában.

Az 1988-ban „Világ Igaza” címmel kitüntetett egykori zsidómentő hős emléke előtt a Hit Gyülekezete kívánt ily módon tisztelegni a holokauszt 70. évfordulóján. A táblaavató ünnepségen megjelentek Ferenczfalvi Kálmán gyermekei, s tetteinek és emlékének a tisztelői is.

A magyarországi holokauszt 70. évfordulójáról szeretett volna méltóképpen megemlékezni a Hit Gyülekezete, mondta el Nasinszky Péter, a gyülekezet lelkésze a táblaavató ünnepségen. A lelkész hangsúlyozta: számukra magától értetődő volt, hogy az ebben a házban élt Ferenczfalvi Kálmánnak állítanak emléket, akinek ez alkalommal a hőstetteiről is megemlékezhetnek.

Ferenczfalvi Kálmán folyamatosan, következetesen, nem egyszer leleményesen mentette a zsidókat a biztos haláltól a háború utolsó két évében, maga és a családja életét kockáztatva – emlékeztetett rá az ünnepségen felszólaló Hiesz György polgármester.

Tettéért elismerést sosem várt. Évtizedekig hallgatott ezekről, mondta el Horváth László történész, az ünnepség szónoka, aki gyöngyösi zsidóság múltjának kutatójaként találkozott vele először. Ferenczfalvi Kálmán zsidómentő múltját a megmentettek tárták a világ elé.

Ferenczfalvi Kálmánt 2003-ban Gyöngyös Város önkormányzata díszpolgárrá választotta. Mostantól emléktábla őrzi a nevét nem csak Izraelben, Kanadában, Washingtonban és Melburne-ben, hanem itt Gyöngyösön is. Örök időkre hirdetve, hogy élt itt egy igaz ember.


Tovább az archívumra