Idén is lehet pályázni a Tiszta, Virágos Gyöngyösért címre.
A címre minden, Gyöngyös közigazgatási területéhez tartozó ingatlan tulajdonosa
pályázhat, akár tömblakásokból is. Az önkormányzat célja, hogy a lakosság
bevonásával a városképet szebbé, rendezettebbé tegye.
A Tiszta, Virágos Gyöngyösért címet 2005-ben alapította az
önkormányzat. A címre pályázni május 31-ig egy – a Városüzemeltetési
Igazgatóságnál igényelhető – adatlapon lehet, meghatározott feltételek szerint.
A pályázat benyújtásához fotóval kell dokumentálni az
ingatlan és környezetének állapotát. A pályázónak vállalnia kell, hogy az
ingatlan területén és környezetében egy éven keresztül folyamatosan ápolja,
rendben tartja a növényzetet, és parlagfű-mentesíti a területet. Tömblakások is
pályázhatnak, amennyiben a lakók 50 százaléka részt kíván venni a pályázaton.
Kása János köztisztasági referens elmondta: a város ismét pályázik a Virágos
Magyarországért címre, amelyet tavaly Egernek ítéltek oda.
A Tiszta, Virágos Gyöngyösért címet legfeljebb száz pályázó
kaphatja meg. A nyertesek tízezer forint értékben dísznövényeket kapnak, egy
évig mentesülnek a kommunális adó fizetése alól, és részükre az önkormányzat –
igény szerint – komposztedényt is biztosít, amelyben a levágott zöldhulladékot
tárolhatják – tette hozzá Kása János.
Molnár Kata