Valószínűleg története leglátogatottabb kiállításmegnyitóján van túl a Vachott Sándor Városi Könyvtár. Az élete első kiállítását rendező Gyenesné dr. Barna Mariann üvegfestményeit bemutató tárlat megnyitójára több mint 200 ember volt kíváncsi. A könyvtár számára az tette teljessé az örömöt, hogy a kiállított tárgyak közül néhányat nyomban el is árvereztek, s az alkotó a licitből befolyt pénzt az intézmény javára ajánlotta fel.
Soha nem látott érdeklődés jellemezte Gyenesné dr. Barna Mariann első kiállítását a városi könyvtárban. Az üvegfestéssel mindössze három éve foglalkozó alkotó a jogászi pálya sikereiről mondott le, csak azért, hogy családja mellett teljes egészében új szenvedélyének szentelje az életét.
Az üvegfestés olyannyira szenvedélyévé vált, hogy otthonában szinte minden üvegfelületet lefestett: vázát, poharat, bögrét, cserepet, óralapot. Témái közt egyaránt megtalálhatók a természeti motívumok, a szép templomok és a mesealakok. Korábban az okozta neki a legnagyobb örömet, ha odaajándékozhatta valakinek egy-egy művét. A mostani kiállításon szereplő darabokból viszont –úgy döntött – néhányat árverésre bocsát. Ezekre az alkotásokra összesen mintegy 100 ezer forint folyt be licitből, melyet Gyenesné dr. Barna Mariann teljes egészében a könyvtárnak ajánlott fel.
A könyvtár az árverés során felajánlott összeg egy részét munkaeszközök vásárlására kívánja fordítani. Ugyanakkor emléket is szeretne állítani ennek a kiállításnak, ezért az itt látható képet megvásárolta az alkotótól.