Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Van tartalék a költségvetésben

Van tartalék a költségvetésben

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Megfelelő anyagi biztonságot ad a város működésének a múlt csütörtökön elfogadott költségvetés – mondta a keddi Fogadóórában Hiesz György polgármester, aki arról is beszélt, hogy a megválasztott alpolgármesterek miért felelnek majd a városvezetésben.

Hosszú egyeztetés előzte meg a költségvetés második fordulós tárgyalását – idézte fel Hiesz György kedd este stúdiónkban. A polgármester szerint az egyeztetések eredményesek voltak, hiszen az első fordulóban még százhetven milliós hiányt tartalmazó tervezetet végül több százmillió forintos biztonsági tartalékkal tudták elfogadni.

– Végülis elfogadtunk egy hatvankilenc milliós tartalékkal a költségvetést hiány nélkül. Emellett van még egy kétszázmilliós céltartalék, amit csak akkor használunk fel, ha az a cél bekövetkezik, és még van biztonsági tartalék is, tehát van egy háromszázmilliós tartalék, ami nagy biztonságot ad – fejtette ki.

Hiesz György azt is elmondta: a csütörtökön megválasztott alpolgármesterekkel az első három nap közös munkájának tapasztalata pozitív, és már az is eldőlt, hogy ki milyen területért lesz felelős a városvezetésben. Kévés Tamás, ahogy a bizottságban is, ifjúság, sport, idegenforgalom területén, Tatár doktor pedig kormányzati kapcsolatok, gazdaságfejlesztés területén segíti a polgármester munkáját.

A polgármester azt mondta: bízik benne, hogy a közös munka a jövőben is zökkenőmentesen zajlik majd. Hiesz György szerint a politikai ellentéteket zárójelbe kell tenni, és mindenkinek egy célért: a város fejlesztéséért kell dolgoznia.


Tovább az archívumra