A gyöngyösi ferences templomban szervezték meg idén a Szent Mónika közösségek országos találkozóját. Az ország minden részéről érkeztek csoportok. A hívek előtt Majnek Antal munkácsi püspök celebrált hálaadó szentmisét, amelyben a keresztény édesanyák nehézségeire és soha fel nem adható optimizmusra hívta fel a figyelmet.
A keresztény édesanyák, vagyis a szent Mónika csoportok országos találkozóját szervezték szombaton a gyöngyösi ferences plébánián. Az első szent Mónika csoport 1987-ben alakult Madridban, azzal a céllal, hogy az édesanyák imáikkal is segítsék gyermeküket.
– Szent Mónika csoportba tehát azok az édesanyák tartoznak, akik különösen tenni akarnak gyermekükért. Vagy azért, mert jó úton járnak és szeretné őket megerősíteni ebben, vagy azért, mert bizonytalan, hogy vajon milyen út az, hova vezet az, amit éppen járnak, amit éppen követnek – mondta P. Kárpáti Kázmér atya.
A találkozón Majnek Antal munkácsi püspök celebrált hálaadó szentmisét, amelyben elsőként a terhességegszakítások növekvő számára és a gyermekvállalás fontosságára, hívta fel a figyelmet.
– A legelső parancsolat a bibliában Ádámhoz és Évához szólt és minden házashoz. Szaporodjatok és sokasodjatok. Tehát vállalni a következő gyermeket, mint Isten ajándékát – ecsetelte a püspök.
A püspökatya úgy látja, optimistán, mindig megújuló erővel kell küzdeni a rossz ellen és felül kell emelkedni a földi vágyakon. Az Isten felé fordulással pedig azok az értékek kerülnek előtérbe, amellyel le lehet győzni a földi kihívásokat is.
– Minden rosszat le lehet győzni, csak a jóval kell összekapcsolódni. És ahogy maga a názáreti mondta, egyedül jó az Isten. Egyedül ő a bölcs, egyedül ő az okos, tehát, ha valaki ezt elfogadja, elhiszi, utána e szerint kezd figyelni, tanulni, akkor nyilván a vágyai is meg fognak fordulni – vélekedett.
A szentmise után tanúságtételekkel folytatódott a program, ahol az édesanyák beszámoltak nehézségeikről és arról is, milyen örömöt és segítséget nyújt számukra a Szent Mónika közösség.
Becslések szerint több mint ezren vettek részt a szent Mónika közösségek Gyöngyösön megrendezett országos találkozóján.