Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Döntöttek a támogatásokról

Döntöttek a támogatásokról

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Szeptember elsejétől minden háztartástól szelektíven szállítják el a hulladékot Gyöngyösön. Az ehhez szükséges döntést csütörtökön hozta meg a város képviselő-testülete. Egy korábbi pályázatnak köszönhetően az edények is az önkormányzat és a lakosság rendelkezésére állnak majd.

Gyöngyös egyes családi házas lakónegyedeiben már működik a szolgáltatás, amelyet szeptember elsejétől a teljes lakosságra kiterjesztenek. Ez pluszköltséget sem az önkormányzatra, sem a lakosságra nem ró, az ehhez szükséges edények beszerzése egy korábban elnyert pályázatnak köszönhető. A szelektív gyűjtőedények kiosztását közmeghallgatás előzi meg, amelyet június 10-én 16:00 órától tart meg a képviselő-testület.

A grémium a 2015-ös költségvetés módosításával további támogatásokról is döntött, így például a Szent Bertalan Templom hangosításának felújítási költségeihez az eredetileg tervezett kétmillió forint helyett hárommillióval járul hozzá, és összesen hétszázezer forinttal támogatja a Vak Bottyán Díjugrató Gála megszervezését. A Gyöngyösi Hivatásos Tűzoltóság idén ünnepli fennállásának 125. évfordulóját, ennek támogatására a képviselők egymillió forintot hagytak jóvá. A képviselők döntése értelmében egy év szünet után idén újra megjelenhet a Gyöngyösi Kalendárium, amelyet a Gyöngyösi Televízió ad ki másfél millió forintos önkormányzati támogatás mellett. A költségek fennmaradó részét reklámbevételekből kell előteremteni. Az önkormányzat pályázatot nyújt be a Fecske Úti Tagóvoda konyhájának felújítására, az ötven százalékos támogatottságú beruházás összköltsége huszonhét és fél millió forint.

A képviselők második alkalommal is elfogadták, ezzel pedig véglegesítették a város idegenforgalmi koncepcióját. A képviselők a májusi ülésen megtárgyalták a város környezetvédelmi beszámolóját, és elfogadták több önkormányzati társaság gazdasági beszámolóját is.

A testület kitüntetések odaítéléséről is határozott. A „Gyöngyös Város Egészségügyéért” díjat idén Dr. Mangó Gabriella háziorvos és Dr. Pelle István gyermekorvos veheti át, míg a „Gyöngyös Közszolgálatáért” elismerést Gráfné Czövek Izabella szociális ügyintéző valamint Veák Ildikó szociális- és gyámügyi csoportvezető kapja.


Tovább az archívumra