Első alkalommal vett részt a jászárokszállási Deák Ferenc Gimnázium a Határtalanul programban. A pályázatnak köszönhetően 30 diák juthatott el Csíkszeredába. A fiatalok hazaérkezésük után kiállítás keretein belül mutatták meg szüleiknek és iskolatársaiknak, hogy merre jártak.
Fényképek, emléktárgyak, videók. Kiállítást szerveztek a Határtalanul Program keretein belül szerzett élményeik bemutatására a jászárokszállási Deák Ferenc Gimnázium tanulói. Az iskola első alkalommal vett részt a programban.
Harminc gimnazista juthatott ki ezzel a pályázattal Erdélybe. Kétharmaduk még nem volt Erdélyben, harmaduknap pedig ez volt az első külföldi útja – mondta el Majkutné Tóth Emma, a Deák Ferenc Gimnázium igazgatója.
A Jászárokszálláson tanító Mánts Zsuzsa évekig élt Csíkszeredában. Most kísérőtanárként egy osztálynyi gyerekkel utazott el egykori otthonába.
– Én úgy gondolom, elsősorban az volt az érdekes számukra a kultúra megismerésében, hogy mennyire hasonlatos a két kultúra. Ilyeneket kérdezgettek, hogy vajon ha Csíkszeredába megyünk, és találkozunk gyerekekkel, fogjuk érteni, hogy mit beszélnek? Meg egyáltalán magyarul beszélnek ott? – sorolta.
A gyerekek hamar rájöttek, hogy az ilyen jellegű félelmeik alaptalanok voltak.
A Határtalanul programban már meg is hirdették a legújabb pályázatot. Az iskola pedagógusai pedig azon dolgoznak, hogy a gyerekek a jövőben is részt vehessenek a programban.