„A hírnév áldozatai: sötét-turisztikai utakon a modern popkultúra ikonjainak nyomában” címmel tartott előadást Kovács Tibor a Gyöngyösi Károly Róbert Campuson. Az Akadémiai esték programsorozat keretein belül az egyetemi docens beszélt az „amerikai álom” sötét oldaláról és bemutatta a modern populáris csillagok tragikus sorsát, valamint a történelem során fellelhető híresebb katasztrófahelyszínekről is beszámolt.
Minden évben egyre nagyobb méreteket ölt a turizmus világszerte és Magyarországon is. Manapság egyre nagyobb népszerűségnek örvend az un. „sötét turizmus.” Ezek olyan helyszínek, ahol valamilyen katasztrófa, mészárlás vagy híres haláleset történt a történelem során. Az ingerküszöb az embereknél egyre magasabb és a felgyorsult világnak, valamint a szenzációhajhászásnak köszönhetően egyre többen látogatnak el ilyen helyszínekre.
– Szeretünk borzongani és ugye olyan helyekre is szeretnénk eljutni ahol nem feltétlenül csak a pozitív jelzők tapadnak az adott településnévhez vagy térséghez. Ezeket egyre inkább szeretjük látogatni, hogyha csak nézzük most például Csernobil, illetve régóta ilyen helyszínek a koncentrációs táborok. Nem új ez a jelenség, hiszen 1815-ben Waterloonál, amikor Napóleon vereséget szenvedett gyakorlatilag másnap elindultak a turisták, hogy megnézzék ezt a helyszínt – magyarázta Dr. habil Kovács Tibor, egyetemi docens.
Az előadásra ellátogatók egyebek mellett megismerkedhettek azokkal a kultikus, Elvis Presley-hez, Marilyn Monroe-hoz és számos hírességhez kapcsolódó helyszínekkel, melyeket több évtizeddel a sztárok halála után is turisták tömege keres fel. Kovács Tibor egyetemi docens előadásában rávilágított, hogy a sötét turizmus mindig is létezett- a középkorban is rengeteg embert vonzott a nyilvános kivégzés, akasztás. Hozzátette: Magyarországon is vannak helyszínek, melyek közkedveltek a katasztrófaturisták körében.
– Magyarország történelme is elég ellentmondásos és nem kell itt messzire menni, akár a térségünkben is Recsk például tipikusan egy ilyen helyszín. Ilyen helyszín lehet a Hortobágy bizonyos szempontból, ahol a kitelepítettek voltak anno az 50-es években, de ilyen helyszín lehet a terror háza is, tehát azért Magyarország is úgymond rendelkezik ilyen helyszínekkel,de nyílván világszinten ennél vannak híresebbek is, de nekünk ezek fájó pontok, tehát nálunk is lehet ilyen helyszíneket találni – fejtette ki az előadó.
Az előadó szerint amióta szélesebb lehetőség nyílt az utazásra, azóta egyre növekvő a „sötét turizmus”, hiszen mindenki valami újat akar átélni és olyan helyre eljutni ahol még senki sem vagy kevesen jártak. Emellett egyre felkapottabb a tiltott, lezárt helyszínekre való belopódzás is.
Gyöngyösi értékek a filmvásznon