Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Visszakapták munkájukat

Visszakapták munkájukat

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Sok vendéglátós vált munkanélkülivé a koronavírus miatt városunkban is, aki nem szállított házhoz, annak teljesen be kellett zárnia, a dolgozók megtartása így nehézzé vált. Vannak viszont pozitív példák, több étterem azonnal visszavette azokat, akiket márciusban kényszerből küldött el. Most már a kerthelyiségek mellett a zárt területek is nyitva vannak, a vendégek korlátozás nélkül tartózkodhatnak az éttermekben.

Foglalt tábla az asztalon, ünnepi teríték. Vannak, akik biztosra mennek, és előre lefoglalják az asztalt a választott vendéglátóhelyen. A tapasztalatok szerint teljesen visszatért az élet, sokan vágynak az otthon elkészített ételek után éttermekbe. A dolgozók is várták már, hogy újra munkába állhassanak, ebben az étteremben a veszélyhelyzet kezdetén tudták, hogy visszatérhetnek

– Sajnos be kellett zárjunk, a dolgozók – megmondom őszintén – munkanélkülin voltak addig, tehát ki lettek jelentve a cégtől, de nagyon várták, hogy visszajöhessenek. Szinte napi kontaktban voltunk, hogy tudunk-e valamit, mi lesz, mi a helyzet. Szerencsére átvészeltük az időszakot, és mindenki, úgy, ahogy beszéltük, vissza is jött, és munkába állt. Ugyanúgy a konyhai dolgozók, és itt, az éttermi dolgozók is. – nyilatkozta híradónknak Bognár Péter, a Steakpalota üzletvezetője.

Bognár Péter azt mondja: május 12-én a kerthelyiség megnyitott és már a benti részen is helyet lehet foglalni. A tapasztalataik szerint az első egy-két hétben kevesebben voltak, de mára teljesen visszatért a régi élet az étterembe. A dolgozókat pedig nem volt kérdés, hogy visszaveszi.

– Nem olyan a helyzet, hogy csak úgy válogatni lehessen az alkalmazottak között, meg voltam velük elégedve, és emiatt vártam őket vissza és ők meg jöttek is szerencsére. – tette hozzá az üzletvezető.

Két hónap után pedig kivétel nélkül ismét munkába állt a csapat.

– Tudtuk azt, hogy visszajöhetünk, mert úgy zártunk be, hogy Péter azt mondta, hogy mindenki visszajöhet. Eleinte nehéz volt, meg nagyon rossz volt, hogy be kellett zárni, viszont jó volt egy kis pihenés. Az első pár hét az kifejezetten jó volt, utána viszont már vágytunk vissza nagyon. – mondta Jakub Zsófia felszolgáló.

Gyöngyös más éttermeit is kérdeztük az üggyel kapcsolatban, úgy tudjuk, van olyan hely, ahol még mindig nem teljes létszámban dolgoznak, de van, ahonnan még nem kaptunk visszajelzést, hogy hogyan oldották meg az elmúlt időszakot.


Tovább az archívumra