A tavaszi veszélyhelyzet miatt az önkormányzat az idén a szokásoktól eltérően a nyár elején hirdeti meg a kulturális, közművelődési és művészeti, a nevelési és oktatási, az egészségügyi és szociális, a sporttevékenységek, illetve a gyűjtemények, valamint a nyugdíjas szervezeteknek szóló pályázatokat. A pályázatok benyújtásának határideje július 13-a.
Az önkormányzat kiírta pályázatait, amivel a különböző rendezvényeket tudják támogatni, az elbírálásuk pedig júliusban történik. A nyertes pályázók december 31-ig használhatják fel a támogatást. Pályázatot civilszervezetek, intézmények, nemzetiségi önkormányzatok, magánszemélyek nyújthatnak be.
Az Egészségügyi, Szociális és Lakásügyi Bizottság 1 milliós kerettel fogadta el az egészségügyi szociális tevékenységekre vonatkozó pályázatokat. Az Oktatási és Kulturális Bizottság két pályázati felhívást is elfogadott – az oktatásnevelésre 375 ezer forintot, a kulturális, közművelődési, művészeti tevékenységre 1 millió 250 ezer forintot.
– Pályázni múlt péntektől lehet július 13-ig és a júliusi rendkívüli ülésen fognak a bizottságok leülni és a pályázatokat elbírálni, ami azt jelenti, hogy a támogatási szerződéseket szeretnénk még júliusban megkötni azért, hogy december 31-ig ezeket a pályázati pénzeket fel lehessen használni. – tájékoztatott Horváth Gábor, a Közigazgatási és Intézményirányítási Igazgatóság igazgatója.
Ezek vissza nem térítendő támogatások, a legkevesebb összeg pedig 30 ezer forint.
– Ha önerővel rendelkezik a pályázó, az pozitívum egy pályázat elbírálásánál. Hogyha az adott szakterületnek megfelelő koncepcióban beleillik a pályázat, mint az egészségügynél az egészségügyi fejlesztési koncepcióba, illetve szolgáltatástervezési koncepcióba, a kultúránál értelemszerűen a kulturális illetve ifjúsági koncepcióba. – mondta Horváth Gábor.
Az igazgató elmondta: azt tapasztalják, hogy évek óta kreatív pályázatok érkeznek és bár több rendezvény nem kerülhetett megrendezésre a vírushelyzet miatt, bíznak benne, hogy ebben az őszi-téli időszakban is lesz bőven támogatható program.
Gyöngyösi értékek a filmvásznon