Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Eredményes félév a Városrendészeten

Eredményes félév a Városrendészeten

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Modern, újfajta rendészet működtetése, a rendőrség munkájának kiegészítése, a lakossági elégedettség elérése és megtartása – ezekkel a tervekkel indította vezetői munkáját Ferenczy Dániel a Városrendészeti Igazgatóság élén. Fórum című műsorunkban elmondta: tevékenységük egyedülálló a megyében, fejlődésüknek köszönhetően Gyöngyösön soha ennyi felügyelő nem szolgálta a lakosok érdekeit és védelmét, mint most.

7 év aktív felügyelői munka után 2020. január elsejétől az igazgatói székben tevékenykedik Ferenczy Dániel. Jelenleg 3 osztályon összesen 30 ember munkáját felügyeli. Célja, hogy egy újfajta, modern rendészetet működtessen, segítse a rendőrök munkáját, és hogy elégedett legyen a lakosság. Mint elmondta: míg tavaly 11 közterület-felügyelő járőrözött folyamatosan a városban, addig idén már 17-en vannak, a térfigyelő szolgálatban összesen 72 kameraképet figyelnek, a mezőőr szolgálat pedig leginkább a külterületek biztonságáért felel. Ferenczy Dániel az első félévet eredményesnek értékelte.

– Tolvajt fogtunk év elején, körözött személyeket fogtunk el, drogdílerre akadtunk, orvhorgászokat fogtunk el, illegális szemétkihelyezőket értünk tetten rengeteg esetben. Azt el kell mondani, hogy a tavalyi évben köztisztasági szabálysértésekben, amikor illegális szemétlerakásokban intézkedtünk, hat esetben voltunk eredményesek, csak ebben a félévben 24 esetben. – mondta Ferenczy Dániel, a Városrendészeti Igazgatóság igazgatója.

A városrendészek folyamatosan együttműködnek a polgárőrökkel és a rendőrség munkatársaival.
Az év elején létrehoztak egy járőrszámot is, amelyen a lakosok folyamatosan el tudják érni a szolgálatban lévő járőröket, ezzel gyorsult a reakcióidő, és úgy látja, bizalommal fordulnak hozzájuk a helyiek.

– Arra kérem a lakosságot, hogy amikor észlel bármilyen jogellenes cselekményt, ne először a közösségi média felületeire tegyük fel, mert a kollégáknak nem feladata, hogy munkaidőbe a facebookot nézzék, hogy éppen hol történik valami, tegyék meg a bejelentést vagy a járőrszámon, vagy az email címünkön és azonnal reagálunk. – tette hozzá Ferenczy Dániel.

„Zöldkommandó” néven új munkacsoport is létrejött nemrégiben. Az egység kiemelt figyelmet fordít a köztisztasági szabályok ellenőrzésére, betartatására, és ha szükséges, a szabályszegések szankcionálására.
Ferenczy Dániel azt is elmondta, hogy a jövőben hangsúlyosabban részt vesznek a közösségi médiában, és tervezik egy új honlap létrehozását is.


Tovább az archívumra