Információink szerint legalább három hete áll egy összetört autó a város külterületén, a 3-as számú főúton, Nagyréde és Gyöngyös között. Azt nem tudni kié az autó és pontosan mi történt a gépkocsival.
Kitört kerék, leszakadt kipufogó, kiszakadt lámpák. Elhagyatottan és összetörve áll már hetek óta ez az autó a 3-as számú főúton, Gyöngyöstől nem messze, az út szélén. Azt, hogy mikor és pontosan mi történt a gépkocsival, nem tudni. Az autó a nagy forgalmú út leállósávjában áll, ami balesetveszélyes. A gépkocsin csak hátul található rendszám, amiről úgy tudjuk, nem szerepel a körözési listán. Megkeresésünkre a közútkezelő elmondta, hogy ők nem intézkedhetnek, az autót elszállítani nincs joguk, de a figyelmeztető táblát kihelyezték. Városon belül a városrendészet, lakott területen kívül a rendőrség illetékes az ilyen esetekben. A rendőrséghez a járműről azonban mindeddig nem érkezett bejelentés. Televíziónk megkeresésére elmondták, az esettel kapcsolatban mindent megtesznek és megkezdik a szükséges intézkedéseket. Úgy tudjuk, a jelenség nem egyedi, hanem országosan előforduló probléma.
A feleslegessé vált autókat nem jó ötlet magukra hagyni az út szélén, ugyanis a gépkocsikat előbb-utóbb elszállítják, és ha nem jelentkezik érte senki, akkor egy darabig tárolják, majd megsemmisítik. A közben felmerülő költségeket pedig a tulajdonoson fogják behajtani úgy, mintha adótartozás lenne.
Gyöngyösi értékek a filmvásznon