Fél sikerként könyveli el a PDSZ a kormány által meghosszabbított járványügyi korlátozásokat. A szakszervezet egyetért azzal, hogy a középiskolákban továbbra is digitális oktatás van, azonban szerintük az általános iskolákban – különös tekintettel a felső tagozatokban is erre lenne szükség. Emellett PDSZ a középiskolai felvételik megszervezésével sincs megelégedve, szerintük ezzel kapcsolatban több pótidőpontra lenne szükség.
Február elsejéig biztosan marad az online oktatás a középiskolákban, – a kormány ezen döntésével egyetért a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, azzal azonban nem, hogy az általános iskolásoknak továbbra is be kell járni az órákra.
– Azért mondanám, hogy fél siker, mert mi azt szeretnénk, hogy a többi iskolatípusban is álljanak át digitális oktatásra, ahogyan azt a környező országokban is teszik. Tudomásunk szerint Magyarországon is ugyan úgy fertőz a vírus, mint más országokban és ugyan úgy nincsenek meg az egészséges és biztonságos munkavégzés feltételei az általános iskolákban és egyébként az óvodákban sem, ahogy eddig se volt. – véli Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének Országos Választmányi tagja.
A PDSZ szerint a hamarosan kezdődő középiskolai felvételik megszervezésével sincs minden rendben. Nagy Erzsébet azt mondja: ha egy fiatal lebetegszik, kevés ideje marad átgondolni, hol szeretné folytatni tanulmányait.
– Nagyon fontos lenne, ha lezajlanak a felvételik, akkor a jelentkezési idejét kitolják, mert ha valaki az utolsó időpontban tud elmenni felvételizni, akkor nagyon kevés ideje marad, hogy átgondolja a jelentkezést, hiszen meg kell várnia a felvételije eredményét. Ennek fényében tud majd a jelentkezéséről dönteni. – tette hozzá a PDSZ tagja.
Nagy Erzsébet szerint a kormánynak az érettségi elhalasztását is fontolóra kéne vennie. Emellett a PDSZ továbbra is szeretné, hogy az oltási tervben kiemelt szerepet kapjanak a pedagógusok.
Gyöngyösi értékek a filmvásznon