A nappali hideg és az éjszakai fagyok nem csak nekünk, embereknek, hanem a főként udvaron tartott kutyáknak és macskáknak is igénybe veszi a szervezetét. A gazdáknak éppen ezért kiemelt figyelmet kell fordítaniuk az állatok ellátására. Dr. Benedek Noémi Blanka állatorvos Nápolyi című műsorunkban adott tanácsokat, arra vonatkozóan, hogyan is óvhatjuk meg házi kedvenceiket a hidegben.
Bár hó még nincs, de már a mostani nyirkos hideg idő is megviselheti házi kedvenceink szervezetét, ezért érdemes már most felkészülni a téli időjárásra. Kint tartott ebeknél és macskáknál fontos, hogy biztosítsunk nekik megfelelő búvóhelyet, amit semmiképp se rongyokkal, hanem szalmával béleljünk ki, hiszen a rongyok nedvesek lesznek, amitől az állatok megbetegedhetnek.
– Sajnos még előfordul, hogy láncon vannak tartva. Inkább azt ajánlanám, hogy egy kennelt építsenek neki, hiszen a mozgásában az jobban segíti. Visszatérve a láncos tartásra pedig, inkább egy futóláncot készítsenek, hogy meglegyen a mozgási lehetősége. – mondta Dr. Benedek Noémi Blanka, a Hope Állatorvosi Rendelő állatorvosa.
Azonban ha betörnek a mínuszok, akkor érdemes az előszobában egy részt elkeríteni, ahol biztonságban lehetnek kedvenceink – tette hozzá az állatorvos. Emellett érdemes sűrűn ellenőrizni az itatótálakat, hiszen hamar befagyhatnak, és ajánlott több eleséget is adni nekik. De nem csak az udvaron tartott, hanem a lakásban lakó állatokra is jobban kell figyelni a hidegben.
– A kistestűekre ajánlott kisruhát adni, csak rövidebb sétákra menni. A tappancsaikat minden kategóriában letisztítani. Utána vannak erre speciális kenőcsök is bekenegetésre, hiszen ha jeges a járda, akkor leszórják sóval is, az meg felmarhatja a kis tappancsaikat. – mondta Dr. Benedek Noémi Blanka.
Az állatorvos kiemelte: fokozottan figyeljünk állataink jelzéseire és viselkedésére, mert télen ők is könnyebben megbetegszenek, ha pedig rendellenességet veszünk észre, azonnal hívjunk állatorvost.
Gyöngyösi értékek a filmvásznon