A legtöbb nyári gyümölcsből jobb termés várható, mint tavaly és tavalyelőtt
A két éves hiány után idén bőven lesz hazai kajszi- és őszibarack, de meggyből, cseresznyéből, és szilvából sem lesz hiány. Kelemen Péter, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke azt nyilatkozta, hogy a felsorolt gyümölcsök várható piaci helyzetét és árát illetően még korai lenne jóslatokba bocsátkozni. Egyelőre csak a szamócapiacot lehet látni, amelynek ára a tavalyi szinten van. A görögdinnyével kapcsolatosan elmondta: tavaly az európai termelés válságos évet élt meg, ezért az idén egész Európában – így Magyarországon is – csökkennek a termőterületek – mondta el a FruitVeb alelnöke. Ha a fogyasztás szempontjából jól alakul az időjárás, azaz Észak- és Közép-Európában meleg lesz a nyár, akkor idén kedvezőek lehetnek az árak.
Gyöngyösi értékek a filmvásznon