A héten tartalmas napjaik voltak azoknak a fiataloknak, akik a Bertalan Barátai Táborban részt vettek. Játékos hittan programot, kincsvadászatot és kreatív kézműves foglalkozást tartottak a mintegy 115 táborozónak. Ezen kívül fizikai, kémiai kísérleteket próbálhattak ki, új hit dalokat tanultak, közösen strandoltak, templomtúrán és tárlatvezetésen jártak, valamint nyelvi- és elsősegély-foglalkozáson vettek részt. Ma pedig kirándulással, piknikkel, számháborúval és bibliai történetek előadásával zárták a programot. A tábor fő célja a hittan, a Jézussal való kapcsolat elmélyítése.
„Heti két órában tanulják a hittant, hiszen katolikus általános iskolások, ezeket átismételgetjük, megerősítjük bennük, mindazt a tudást, ami már meg van. Próbáljuk megerősíteni bennük, hogy az iskolában vakáció van, de a templomban nincs nyári szünet. Jézus szeret, van egy ilyen köszönésünk is, illetve ezt most tovább bővítettük, hogy Jézus vár rám.”
Gyöngyösi értékek a filmvásznon