Színes szabadtéri programok, tértáncok, gálaműsorok. Javában zajlik a 15. GYÖNGY Nemzetközi Folklórfesztivál városunkban.
A nyitógála utáni napon délelőtt Sástón és az Adrenalin Parkban töltötték idejüket a táncosok, délután borkóstolás várta a szerbeket, majd tértánc következett. A tegnap esti gálán a házigazda Vidróczki Néptáncegyüttes és Lengyelország lépett színpadra.
Pallón járás, tojásdobálás, lopózás és öltöztetés. Kényelmes ruhában, önfeledten versenyeztek a meghívott országok táncosai a Folklórfesztivál második napján Sástón. Különböző feladatokat kellett megoldaniuk a lehető leggyorsabban a csoportoknak. A jó hangulatú versenyt a piros pólós Paragay nyerte. Giuliano, az egyik táncos azt mondta: remekül érzik magukat Gyöngyösön, és a közönségre sem lehet panaszuk.
Sástó után az Adrenalin parkba látogattak el a táncosok. Itt függőhídon sétáltak és gyönyörködtek a panorámában. A szervezők idén is nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a különböző nemzetiségű táncosok jobban megismerhessék a környéket, és természetesen a mátrai borokat is. Szerbia volt a soros, az egyik gyöngyösi borászatban vendégeskedtek és kóstoltak borokat.
– Nagyon ízlett a bor, amit kóstoltuk, friss és gyümölcsös, bár nem ismerem jól a borokat, de amit kóstoltam, az nagyon finom volt – mondta Henad Drulovic.
Ezután már következtek a tértáncok. Szardíniát és Szerbiát láthatta a közönség, a csoportok a járókelőket is bevonták a táncba.
Akik hosszabb műsorokra vágytak, az esti gálán a házigazda Vidróczki Néptáncegyüttest és a lengyel csoportot láthatta a színpadon. A hazaiak többféle tánccal is készültek a közönségnek.
A Vidróczki Néptáncegyüttest a lengyelek követték a színpadon.
A ma esti gálán a Borostyán Néptáncegyüttes, Lettország és Görögország lép fel.