A Borostyán Néptáncegyüttes, Lettország és Görögország lépett színpadra a Folklórfesztivál harmadik gálaestjén. Előtte a Paraguay-i csoport és a lengyel tehetségeket láthatta a közönség tértáncolni, ma pedig a gyöngyösi strandon zajlottak játékok az összes csoport részvételével.
Csíkos szoknyák, cserépedények, virágdísz. Paraguay tértáncát láthatta tegnap a gyöngyösi közönség négy helyszínen. A mosolygós lányok, a sármos fiatalemberek és a zenekar igazi tengerparti hangulatot varázsolt a Főtérre, majd a közönséget bevonva együtt élvezték a muzsikát. A táncos lányok magabiztosan egyensúlyoztak a cserépedénnyel a fejükön, még a földre is lehasaltak vele.
Rajtuk kívül Lengyelország táncosai szórakoztatták napközben a közönséget. A gálaműsort az eső ellenére sikerült megtartani a szabadtéri helyszínen. Elsőként a Borostyán Néptáncegyüttes egy székelyföldi csoporttal kiegészülve lépett színpadra különböző táncokkal.
Õket követték a lett táncosok, végül a görög néptáncokat is megismerhette a nagy számú közönség. A lányok színes, kézzel készített ruhába, a fiúk pedig rövid szoknyában álltak színpadra.
A csoportok a mai napot strandvetélkedővel kezdték, itt is több feladatot kellett megoldaniuk. A szépségversenyen például, -ahogyan az összesítésben is-Paraguay csapata nyert.
A csoportok tehát nem pihennek, folyamatosan gyakorolnak és programokra járnak. A ma esti gálaműsoron Bulgária, Paraguay és Szerbia néptáncait láthatja a közönség.