Idén ősztől változik néhány óvodáztatással kapcsolatos szabály. Szeptembertől például kötelező lesz az óvodába járatni azokat a gyerekeket, akik elérték a 3 éves kort, de érdemes lesz arra is odafigyelni, hogy ha az igazolatlan hiányzások száma eléri a 20-at, akkor akár attól a családtól megvonhatják a családi pótlékot.
Játszanak a gyerekek a Platán úti óvoda udvarán – őket már nem, vagy részben érintik majd a törvénymódosítások ez év szeptemberétől. Ilyen például az, hogy bizonyos feltételek mellett, kibővítik az ingyenesen vagy kedvezményesen étkezők körét.
– Azon gyermekek után, akik esetében a családban az egy főre jutó havi jövedelem a nettó 89400 forintot nem haladja meg, ingyenesen lehet gyermekétkeztetést igényelni a szülőnek. Fontos tudni, hogy a szülőnek minden esetben nyilatkoznia kell a jövedelmi helyzetéről, ehhez formanyomtatványok, nyilatkozatok kerültek kiállításra, amelyeket az intézményekben a szülők átvehetnek – mondta el dr. Hetzmann Szabina, a városháza intézményirányítási igazgatóhelyettese.
Mostantól abban a családban is jogosult a gyermek ingyenes étkezésre, ahol tartósan beteg, vagy fogyatékos gyermeket nevelnek. Korábban csak az utólag említett gyermekek esetében lehetett ingyenes étkezést igényelni, egészséges testvéreik után pedig a teljes térítési díjat meg kellett fizetni.
Érdemes résen lenni azoknak a szülőknek is, akiknek a gyermeke elérte a 3 éves kort. Az ő esetükben ugyanis szintén változásokkal kell számolni.
– Szeptember elsejétől a 3 éves kort betöltött gyermek számára az óvodai nevelés kötelező. Az intézményvezetők már erre felkészülve, folyamatosan egyeztettek az önkormányzattal, a népesség-nyilvántartás adatait egyeztették a körzetek tekintetében, hogy adott tagóvodákban ez milyen szintű esetlegesen többlet leterheltséget, többlet ellátást fog jelenteni – részletezte az igazgatóhelyettes.
Gyöngyös város tagóvodái ezt a plusz igényjelentkezést képes befogadni, vagyis egyetlen gyermek sem marad óvodai ellátás nélkül – hangsúlyozta a Közigazgatási és Intézményirányítási Igazgatóság helyettese.
Ugyancsak fontos változás, hogy januártól akár a családi pótlékot is megvonhatják azoktól a családoktól, ahol a gyermek igazolatlan hiányzásai elérik a 20 napot.