Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Diszkóból orvosi rendelő

Diszkóból orvosi rendelő

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Zárd a nyarat, nyisd a szíved, tartsd a karod!- mottóval rendhagyó, ugyanakkor hagyományteremtő véradó rendezvényt szervezett a Magyar Vöröskereszt Gyöngyösi Szervezete és a Blue Box Kft. A véradók számára a barátságos környezet hozzájárult ahhoz, hogy jól érezzék magukat. A résztvevők ajándékokat kaptak és több közszereplő is megjelent a nem mindennapi eseményen.

„A hősök a vérüket adják”- olvasható a véradáson, amelyet a Magyar Vöröskereszt Gyöngyösi Szervezete és a Blue Box Kft. szervezett a szórakozóhelyen. Céljuk az volt, hogy elsősorban olyan fiatalokat szólítsanak meg, akik eddig nem mertek, vagy nem akartak vért adni, hiszen értékes ajándékokat kaptak az első véradók is. A szervezők szerint azzal, hogy egy szórakozóhely alakult át orvosi rendelővé, sok fiatal számára csalogató volt.

– A fiatalokat szeretnénk rendszeres véradásra elérni, de valahogy meg kellett őket érinteni. Az én 21 éves lányom azt mondta, hogy ha öregesen nyúlunk a történethez, akkor az nem fog működni. És nem tudtam, hogy igazán mi lenne az, ami a fiataloknak tetszene, amiért rávennék magukat, hogy felülemelkedjenek a félelmeiken, egyszer adjanak vért, mert utána meglátják, hogy ez nem csak nemes, hanem nekik is nagyon jó dolog – mondta Aradi Mária, a vöröskereszt területi szervezője.

A szervezésben aktívan részt vett és otthont is adott a rendezvénynek a Blue Box. Így különleges körülmények között adhattak vért a segítő szándékú emberek.

A diszkógömb alatt sorakoztak az első és a sokadik véradók, ám több közszereplő is tiszteletét tette a rendezvényen, sőt egy kétszeres Guinness rekorder evezős be is ült az orvosi székbe.

A szervezők célja az volt, hogy legalább hetven véradót elhívjanak, ám ezt már az első órákban sikerült túllépniük. A rendezvényt minden évben iskolakezdés előtt megismétlik.


Tovább az archívumra