A tavaly felújított három után idén 15 játszótér felújítására vállalkozott Gyöngyös önkormányzata. A közel 100 millió forintos játszótérprogramban hamarosan elkészül 3 új játszótér és 4 kisebb sportpálya is.A kisebb segítséggel véghezvitt szalagátvágás ezen az augusztus elejei napon a város hét pontján ismétlődött meg ugyanígy. Új rugós játékok, hinták, mászókák, csúszdák kerültek elhelyezésre a városi játszótérprogramnak megfelelően. A felújításokat nemcsak az idő vasfogának nyomai, hanem az unió vasszigora is siettette; hiszen nem maradhat fenn olyan játszótér, ami balesetveszélyes.
2004-ben a Jeruzsálem úton, 2005-ben a Ringsted és az Aranysas úton került sor hasonló játszótéravatóra. A majd 100 milliós játszótérprogram 15 éves finanszírozási távlatban lett elosztva. Ami új, arra jó, ha vigyáz is a lakosság.
Hogy ezek után ne csak a gyermekek, hanem magukat a régi-új játszóterek is megússzák nagyobb sérülés nélkül, arra Hiesz György polgármester szerint a gyakori közterületfelügyelői odafigyelés lehet a garancia.
Faragó Zoltán