Orvost, pedagógust és köztisztviselőt is jutalmaztak idén a Szebb Jövőért díjjal. Az Együtt Szebb Jövőért Roma Magyar Egyesület 2002 óta részesíti kitüntetésben azokat a személyeket, akik munkájukkal a roma társadalom érvényesülését segítik elő.
A Szebb Jövőért díjat több mint tíz éve ítél oda az együtt szebb jövőért roma magyar egyesület. A kitüntetést azok kapják, akik különös odafigyeléssel tesznek a roma társadalomért. Lakatos Zsolt az egyesület elnöke azt hangsúlyozta, a munkán kívül különös jelentősége van az emberi kapcsolatoknak.
Az idei tizenkettő díjazott között volt Tirts Tamás az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő munkatársa is, aki azt hangsúlyozta mindig jó volt az együttműködés a roma szervezet és az Emmi cége között.
Az egészségügy területén kifejtett munkájáért tüntették ki Tomcsányi János szívgyógyász professzort is, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy a roma emberek között minél többen válasszák hivatásukként az orvosi pályát és tegyenek meg minél többet egészségük megőrzéséért.
A díjazottak között szerepelt még többek között Kürti Sándor a Kürt Zrt vezérigazgatója, Sinkáné dr. Vég Mária rendőr, de az amerikai nagykövetség is kitüntetést vehetett át a roma társadalomért tett erőfeszítései miatt.