Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Félmaratonista lett

Félmaratonista lett

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Félmaratoni távot teljesítettek a gyöngyösi Autista Segítő Központ futói. Az intézmény tanulójából, dolgozójából és szülőkből álló kis csapat idén állt össze egy váltófutás erejéig. Azóta összekovácsolódtak és újabb célokat tűznek ki maguk elé.

Huszonegy kilométert lefutni önmagában is nagy teljesítmény. Kevesebb, mint egy évvel a futóedzések megkezdése után és a mezőny egyik legfiatalabb tagjaként pedig még nagyobb teljesítmény. Boros Gábor, a gyöngyösi Autista Segítő Központ 16 éves lakója nemrég teljesítette ezt a kihívást, így ma már félmaratonistának mondhatja magát.

– Kemény volt nagyon, de jó volt. A vége felé olyan volt, mint egy katonai kiképzés, de jó volt – foglalta össze.

Gábornak ezúttal is szurkolt a nagymamája és az édesanyja. A verseny előtt pedig egy kis kirándulásra is volt lehetőségük.

A 21 km-es táv megtételére 3 óra állt rendelkezésre. Gáborék 2 óra 26 perc alatt értek célba.

– Egy fantasztikus csapat dolgozott Gábor mögött – a futó váltó is – hiszen Koppány is, Ernő is, András is és én is edzettem vele rendszeresen, azon kívül a testneveléstanára is, Szabó János is segítette a felkészülését, illetve az ASK masszőre, Henrik is – sorolta Nádudvari Péter, az AKS terapeutája.

A futócsapathoz nyáron csatlakozott Keresztesi Koppány, aki szerint sokat fejlődött Gábor az elmúlt hónapokban.

– Valójában ezekben a futóversenyekben az a szép, ha olvasod az eredménylistát, akkor nincs semmilyen megkülönböztetés. Lehet az egy látássérült, értelmi sérült, mozgássérült vagy autista. Csak egy nevet fogsz olvasni és egy eredményt. És ez a szép, hogy ott vannak köztünk, ők is élik a mindennapjaikat, nekik is vannak vágyaik, szeretnének sportolni, vannak céljaik – vélekedett.

Az Autista Segítőközpont csapata idén már nem indul versenyeken. A jövőben szeretnék növelni a futók számát, Gábor pedig készül a következő félmaratonjára.


Tovább az archívumra