Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Informatikai fejlesztés

Informatikai fejlesztés

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Informatikai fejlesztések valósultak meg a kormányhivatalokban. A járási hivatalok létrejöttével közelebb került a lakókhoz a közigazgatási ügyek intézése, így, a viszonylag elavult informatikai rendszer cseréje időszerűvé vált. Az uniós támogatással megvalósuló fejlesztés országosan 11 milliárd forintból valósult meg, az ügyfelek ennek köszönhetően már otthonról is tudnak ügyeket intézni.

Erről beszélt Dr. Pajtók Gábor kormánymegbízott a Fórum című műsorunkban.

Hatékonyabb, olcsóbb, és egyszerűbb lett az ügyintézés a kormányhivatalokban, miután uniós támogatással, mintegy 11 milliárd forintból megvalósult az ország járási hivatalainak informatikai rendszere. Dr. Pajtók Gábor kormánymegbízott a Fórum című műsorban elmondta: a fejlesztés az ügyfelek dolgát is megkönnyíti.

– Olyan szoftverek kerültek alkalmazásra, amik az ügyfeleknek is segítik az elektronikusan kitölthető űrlapok letöltését illetőleg egyfajta nyomon követhetőségét, de jelezhetem az úgynevezett központi bejelentkezés lehetővé tételét is – fogalmazott.

Az ügyintézési feladatok megfelelő színvonalon történő ellátása érdekében szükség volt a járási eszközállomány egy jelentős részének cseréjére is – tette hozzá a kormánymegbízott. Országszerte 3000 táblagép és 6500 nyomtató, illetve az ezekhez szükséges szoftverek üzembeállítása történt meg.

Dr. Pajtók Gábor a jövőre nézve azt is elmondta, hogy várhatóan a későbbiekben, még több feladatot láthatnak el a kormányhivatalok.

– Várható, hogy a kormányhivatalok szerepe tovább felértékelődik, ha úgy tetszik, az országos háttérintézmények illetve miniszteriális szintű döntéseknek idézőjelbe tett rovására. Illetőleg egyéb, olyan feladatokat is elláthatunk a jövőben, ami egyelőre még nem a kormányhivatalok látnak el – mondta.

A projekt keretében országosan mintegy 5 ezer ügyintéző szerezhette meg az informatikai rendszer használatához szükséges tudást.


Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A szerdai adás ismétlése
09:00
Műsorismertetés
09:01
Aktuális – hírek röviden
09:02
Hit világa – vallási műsor
09:14
Márkus Liza - Most múlik pontosan
09:17
Reklám
09:20
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
09:36
Sport7 1. rész – sport magazin
10:02
Reklám
10:04
Sport7 2. rész – sport magazin
10:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
10:46
Nyitott Egyetem - ismeretterjesztő sorozat
11:12
Reklám
11:14
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
11:30
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Aktuális – hírek röviden
18:02
Mesemondó - Pamela Dalton: A milliomos macska 3. rész
18:14
Molnár Dániel - Az otthon ott van
18:17
Reklám
18:20
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:36
G25 – gazdasági magazin - ismétlés
19:03
Reklám
19:05
Nyitott Egyetem - ismeretterjesztő sorozat
19:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:46
A Szomszéd vár - turisztikai magazin - ismétlés
20:12
Reklám
20:14
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:30
Képújság