Dankó Pista emlékversenyt rendezett az Együtt Szebb Jövőért Roma-magyar egyesület. A rendezvénnyel nem csak a névadónak, hanem Bufó-Rigó Sándornak is emléket kívántak állítani a szervezők. Négy kategóriában mintegy 25-en jelentkeztek a nótaversenyre, amely a tervek szerint jövőre már regionális keretek között zajlik.
Egy kötelező és egy szabadon választott produkcióval indultak a résztvevők a 4. alkalommal megrendezett Dankó Pista emlékversenyen. Volt olyan, aki először mérette meg magát, de rutinosnak számító indulók is részt vettek a versenyen. Lakatos Zoltán például maga zenésítette meg azt a darabot, amit előadott.
– Ez a harmadik részvételem ezeken a versenyeken. Kétszer voltam második helyezett, most nem tudom, hogy hogy fog sikerülni, majd azt a zsűri eldönti. Egyébként most Bufó-Rigó Sándor és idősebb Járóka Sándor közös szerzeményével léptem fel, ami még nem lett úgymond megzenésítve, csak leírva – mondta Lakatos Zoltán.
A zsűri a produkciókban nem csak a szakmaiságot, hanem a személyiséget és a hozzáállást is értékelte.
– Mindenféleképpen pozitívan álltunk hozzá és emberileg értékeltük azt, hogy a pici gyerektől kezdve a felnőttig akár még betegen is, de vállalta, hogy kiállt, ugyanis senki nem úgy jött ide, hogy lenézte ezt és fölkészületlenül. Ha valamelyik produkció nem úgy sikerült az az ő képességeiből adódott és nem pedig azért, mert nem volt fölkészülve, úgyhogy mindenféleképpen pozitívan értékeljük – részletezte Kováts Krisztina.
A zsűri elnöke azt emelte ki, hogy több tehetséges énekes indult a versenyen, de ennél is fontosabbnak tartotta, hogy ennyien foglalkoznak a magyar nótával.
– Az a lényeg, hogy sok értelmes gyerek azzal tölti az idejét, hogy szép zenét, minőségi zenét adjon és ez nagyon jó és hogyha ezek a gyerekek most lelkesítést kapnak akkor már megérte, hogy mindenki itt van – hangsúlyozta dr. Kürti Sándor.
A Dankó Pista emlékversenyt középiskolás kategóriában Lakatos Márió, a felnőttek versenyét pedig Brandtner László nyerte meg. Nem volt meglepő, hogy a profi indulók között Kökény János bizonyult a legfelkészültebbnek és sok sikerélményre számíthat még a gyermek kategória nyertese Lakatos Daniella is.