70 millió forint uniós támogatásból valósult meg a gyöngyössolymosi Nagy Gyula Általános Iskola energetikai korszerűsítése. A projekt részeként kicserélték az intézmény homlokzati nyílászáróit és az épület külső hőszigetelést is kapott. Az épület 30 év óta most először újulhatott meg az önkormányzat által indított uniós projektnek köszönhetően.
Most már napos és világos tornateremben tartják a tornaórát Gyöngyössolymoson az Általános Iskolában. Korábban nem így volt – mondja az igazgató. A nyílászárókat itt is kicserélték. Úgy ahogy az épület összes homlokzati ablaka új és korszerű lett, abból a több mint, 70 millió forintos uniós pályázati forrásból, amelyre az önkormányzat még tavasszal pályázott. A projekt célja a költséghatékony energia felhasználás mellett a település összképének a javítása is – mondja a polgármesterasszony
Több mint 30 éve egyáltalán nem volt felújítás az épületen, ezt már Csárdás László iskolaigazgató mondja. 370 gyermek tanul az intézményben és mintegy 40 pedagógus tanítja őket.
A település további fejlesztéseket is tervez a nevelési és oktatási intézményeiben, ha lehetőségük nyílik legközelebb az óvoda épületét újítanák fel – tudtuk meg a település vezetőjétől.