Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Lakossági fórum

Lakossági fórum

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Szelektív hulladékgyűjtés és zöldhulladék elszállítás, a lakónegyed fejlesztési terve, és az eddig megvalósított beruházások – egyebek mellett ezekről a témákról tartott lakossági fórumot Kovács Zoltán a 10-es körzet képviselője, és Bús Árpád Zsolt, önkormányzati képviselő a Nyolcvanas lakónegyedben.

A nyolcvanasban lévő parkok padjainak fele használhatatlan volt, ezeket sikerült idén felújítani, elkezdődött a játszóterek rekonstrukciója, továbbá a járdák és utak karbantartási munkálatai is. Egyebek mellett ezeket a feladatokat sikerült végrehajtani az idei évben, de még mindig van mit tenni. Ez az év a tervezés éve – hangsúlyozta Kovács Zoltán, a 10-es körzet képviselője a lakossági fórum keretében.

A jövőben szeretnének létrehozni egy kutyafuttatót és az aszfaltos pályákat felújítani, de első körben a parkolók rendbetételét célozták meg.

– Áldatlan állapotok vannak már, ezek az utcák, ezek a közök, gondolok itt a Lokodi-Ifjúság utca részre, ezek nem igazán ilyen forgalomra lettek tervezve. Ma már szinte minden háztartásban gépkocsik vannak, és hát igen nehéz a parkolás – világított rá a problémára a képviselő.

A lakossági fórum egyik témája a beruházások mellett, a szelektív és zöldhulladék elszállítás kérdése volt. A jelen lévő lakók főként a zöldhulladékot illető rendelettel nem értettek egyet.

– Egy 8 méteres platánfa van, és arról, ami lehullik levél, azért az egy barna kukába nem fog beleférni, és nylonzsákba ugye nem lehet tenni, mert ugye önök mondták, hogy nem lebomló. Akkor mit csináljunk ezzel? – érdeklődött az egyik lakó.

Ez nem csak ebben a lakónegyedben, hanem az egész városban gondot okoz – mondta Kévés Tamás, alpolgármester.

Bús Árpád Zsolt szerint, szükség lenne a közösségellenes magatartást szabályozó rendelet bevezetésére, amelyet a november végi testületi ülésen tárgyalnak majd meg.

– Most itt a lakossági fórumon is több lakó jelezte a köztéri padok rongálását, játszótéri elemek rongálását. Nyilván nem tudjuk zárttá tenni a nyolcvanas játszótereit, de éppen ezért szabályozni meg kell tudni azt, ha valaki rongál, és föl kell tudni határozottan lépni ellene – mondta.

A fórumon elhangzott, hogy a közösség-összekovácsolása érdekében a jövőben is 3 havonta szeretnének olyan rendezvényeket szervezni, amely erősíti azt a közösségi szellemet, ami 20-30 évvel ezelőtt jellemezte a nyolcvanasi lakónegyedet –hangsúlyozta az önkormányzati képviselő.


Tovább az archívumra