Gyöngyösön celebrált
misét az új egri érsek vasárnap. Ternyák Csabát két héttel ezelőtt nevezték ki
az egyházmegye vezetőjévé, előtte tíz évig a Vatikánban dolgozott. Az új érsek
egyik legfontosabb feladatának tekinti, hogy fiatalokat toborozzon az egyház
számára.
Ternyák Csaba június 9-én vette át az egri egyházmegye
vezetését. Az érsek 10 évig a Vatikánban dolgozott, azt mondja számára itthon
most minden új. A következő hetekben több településre is ellátogat majd. Első
vidéki útja azonban Gyöngyösre vezetett, célja, hogy megismerje egyházmegyéje
papjait és híveit. Az új érsek öt papot szentelt fel mióta átvette a vezetést,
azt azonban sajnálja, hogy kevés a fiatal a szemináriumban. Elmondása szerint,
munkája során abban szeretné a fiatalokat megerősíteni, hogy életre szóló
vállalásokat merjenek tenni.
Ternyák Csaba beszélt arról, hogy Gyöngyös vallásilag is
fontos központja Heves megyének, de kiemelte azt is, hogy a Mátra lábánál buzgó
katolikus papokkal és hívekkel találkozott. Az 53 éves új érsek azt mondta: örömmel foglalta el új
posztját, mert úgy véli a történelmi múlt mellett jövője is van az egri
egyházmegyének. A Szent István által 1004-ben alapított egyházmegye hazánk
legnagyobb területű katolikus hitigazgatási egysége, híveinek száma alapján
pedig az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye után a második legnépesebb egyházi
központ.
Tarjányi
Andrea