Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Évértékelő

Évértékelő

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Közel 20 millió forintból újult meg a Kálváriaparti városrész Gyöngyösön 2015-ben. Erről, valamint a jövőbeli tervekről tartott sajtótájékoztatót Besze Andrea a 7-es választókörzet képviselője. Felújították egyebek mellett a Harrer Ferenc úti gyalogos-és babakocsi feljárót, rokkantparkolókat hoztak létre, valamint a Kálváriaparti Általános – és Sportiskolát is támogatták. Az idei évben, többek között 2 körforgalom létrehozását szeretnék majd megvalósítani.

Az előzetes terveknek megfelelően számos beruházást sikerült véghezvinni a Kálváriaparton, így például felújítottak egyes járdaszakaszokat, és megoldották a lakosság által jelzett problémákat is. Besze Andrea képviselői keretéből több mint 200 ezer forintból, padokat, új kézi szemeteseket vásároltak a Kálváriaparti Általános Iskolába, valamint a családi napközi gyermekeit fejlesztőjátékokkal támogatták.

– Nagyon sok minden megvalósult, amit szerettünk volna. Többek között a Harrer Ferenc úti gyalogos-és babakocsi feljárónak a felújítása, folytatólagosan egy nagy járdafelújítás több mint 800 négyzetméteren, megvalósultak apróbb dolgok is, amik inkább lakossági igényként merültek fel, ebben olyan apróságok is vannak, mint például rokkant parkolók létesítése, útburkolati jelek felfestése – részletezte.

Az idei évben is számos fejlesztést szeretnének végrehajtani ebben a városrészben – tudtuk meg a 7-es körzet képviselőjétől.

– Prioritást fog élvezni az út és járdafelújítás, a közvilágítás fejlesztése, parkolók bővítése, játszóterek felújítása, közvetlen környezetünk szépítése, komfortossá tétele, a térfigyelő-kamerarendszernek a bővítése- sorolta.

Mindezek mellett az egyik legnagyobb beruházás a jövőben a Harrer Ferenc úti, valamint a Jókai Mór úti körforgalmak kialakítása lesz, melyekre évek óta várnak már a lakosok. A képviselő-testületnek már volt erre vonatkozó együttműködési szándéknyilatkozata – derült ki a sajtótájékoztatón.


Tovább az archívumra
Hirdetés

Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A hétfői adás ismétlése
09:00
Műsorismertetés
09:01
Aktuális - hírek röviden
09:02
Zongoraavató hangverseny (részlet)
09:17
Reklám
09:20
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
09:36
Nézőtér - kulturális magazin
10:06
Reklám
10:09
Oroszlánkölyök - dokumentumfilm
10:30
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
10:46
Egy nap a világ - utifilm sorozat - Tel-Aviv
11:11
Reklám
11:14
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
11:30
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Aktuális - hírek röviden
18:02
Zongoraavató hangverseny (részlet)
18:17
Reklám
18:20
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:36
Döntés előtt 1. rész – közéleti magazin
19:02
Reklám
19:05
Döntés előtt 2. rész – közéleti magazin
19:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:46
Moziklip - mozi magazin - ismétlés
19:59
Turmix – válogatás a legnépszerűbb műsorainkból - ismétlés
20:12
Reklám
20:14
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:30
Képújság