Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Plusz szabadnapot az idén nem kaptak a köztisztviselők, mivel július 1., a köztisztviselők napja vasárnapra esett

Plusz szabadnapot az idén nem kaptak a köztisztviselők, mivel július 1., a köztisztviselők napja vasárnapra esett

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Ünnepi műsort azonban igen, amelyen többek között kiosztották a Gyöngyös közszolgálatáért kitüntetéseket is.

A szokásosnál kevesebben ünnepelték az idén a
köztisztviselők napját Gyöngyösön. Mint azt Szabó Katalin, a regionális
közigazgatási hivatal hatósági főosztályvezetője, az ünnepség vendége
hangsúlyozta: folyamatosan csökkenő létszám mellett kell a
szakembereknek helytállniuk. Ezért is fontos, hogy időnként elismerjék
a legjobban dolgozók munkáját. Például a Gyöngyös város
közszolgálatáért díjjal, melyet az idén először Juhász György,
nyugalmazott állatorvos vehetett át. Ugyancsak a Gyöngyös
közszolgálatáért díjat vehette át Szilágyi Attila, a városüzemeltetési
igazgatóság vezetője, aki 16 éve látja el sokak megelégedésére ezt a
feladatát.

Az ünnepség további részében Kozma
Katalin jegyző címzetes főtanácsosi és tanácsosi kinevezéseket adott
át, valamint több köztisztviselőt rendkívüli illetményemelésben
részesített. Hangsúlyozva: a hivatal lehetőségeihez mérten igyekszik a
közszolgálatában dolgozók megbecsülésén tovább javítani.

Borbándi Erik


Az Aktuális napi hírei (2007-07-02 )

Tovább az archívumra