A kárpátaljai Munkácsról érkezett delegáció Gyöngyösre annak érdekében, hogy szorosabb együttműködést alakítsanak ki Gyöngyös város önkormányzatával. A felek egyelőre a kapcsolatfelvételen vannak túl, így még nem lehet tudni, milyen területeken fűznék szorosabbra a kapcsolatot. Hiesz György polgármester szerint érdemes átgondolni a gazdaság, kultúra és oktatás területét egyaránt.
Új partnerrel bővülhetnek Gyöngyös határon túli kapcsolatai, amennyiben a kárpátaljai Munkácsi régió és Gyöngyös város önkormányzata is megtalálja azokat a területeket, amelyekben együtt tudnak működni. Hiesz György polgármester szerint mindenesetre érdemes nyitni a határon túli magyar közösségek felé.
– Tényleg kívánatos lenne, hiszen Kárpátalján nagyon sok magyar ajkú ember él, magyar iskolák működnek, vannak színtiszta magyar települések, vagy 30-40-50 százalékban magyarok által lakott település. Jó lenne ezzel a volt országrésszel is felvenni a kapcsolatot – vélekedett Hiesz György.
A tegnapi találkozó még csak kapcsolatfelvétel volt a két fél között, így részletekről sem állapodtak meg. Hiesz György polgármester azonban hozzátette, több terület is szóba került és elképzelhető, hogy nem testvérvárosi hanem más szerződéses kapcsolatban gondolkoznak.
– Mi abban gondolkodunk, hogy elsősorban gazdasági, turisztikai, oktatásbeli kapcsolatok, sport, kulturális kapcsolatok terén mozdulunk el. És lehet, hogy egy új formát fogunk kitalálni, hogy nem konkrét testvérvárosi szerződést majd kötünk egy településsel, hanem a járással alakítunk ki egy szerződéses kapcsolatot és azon keresztül fogunk eljutni különböző településekhez – sorolta Gyöngyös polgármestere.
A munkácsi járás vezetője optimistán nyilatkozott a kapcsolatfelvételről és már az első találkozás után meghívta Gyöngyös város képviselőit Kárpátaljára.
– Igen ez az első találkozás és szeretnénk folytatni az együttműködést. Ezért meghívtuk Gyöngyös város képviselőit hozzánk Kárpátaljára, hogy a helyszínen nézzék meg, milyen lehetőségek vannak nálunk. Mi az, amiben közösen tudjuk elképzelni az együttműködést – mondta Hajlaj Szergej Vladimirovics polgármester.
A munkácsi régió képviselői a gyöngyösi ruszin nemzetiségi önkormányzat meghívására érkeztek Gyöngyösre, kárpátaljai kapcsolatainak köszönhetően.