Hosszú évek óta először tényleg a napján, április 11-én sikerült megünnepelnie a Költészet Napját a Mátra Honvéd Kaszinónak. Nagy Tibor Wyrág és barátai – ahogy azt az elmúlt években mindig tették – megzenésített versekkel szórakoztatták a közönséget. Ám idén Klubert Béla személyében egy versmondót is felkértek az estre, aki kedvenc verseiből válogatott.
Szerencséjük volt idén Nagy Tiboréknak, mivel magyar költészet napjához kapcsolódó egyéb rendezvények már a korábbi napokban lezajlottak Gyöngyösön. Így április 11-én az ő verses zenés estjük volt az egyetlen a városban, s a figyelem jobban rájuk irányulhatott.
József Attila „Születésnapomra” című költeménye valamilyen formában minden költészet napi műsorban elhangzik. A Mátra Honvéd Kaszinóban idén Simon Gábor adta elő megzenésítve. Ezen az estén ő volt a József Attila felelős: több Sebő illetve Kaláka által megzenésített versét is előadta a költőnek. Nagy Tibor Wyrág Nagy László, Pilinszky János és Bozók Ferenc verseit tette hozzá a műsorhoz. Amiben a korábbi években itt rendezett költészet napi estektől különbözött a mostani, hogy Klubert Béla személyében valódi versmondó is fellépett. Õ kedvenc verseit mondta el.
Az előadók mindegyike vallja: a költészet nemesít. Az ilyen estek pedig segítenek abban, hogy a zene révén a verseket is célba juttassák.
Az est rendezői nem csak a költészetet, hanem a költőt is közelebb kívánták hozni a közönséghez. Ezért néhány kevésbé ismert József Attila képet is megmutattak.