Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Kilencvenedik születésnap

Kilencvenedik születésnap

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

90. születésnapja alkalmából köszöntötte Major Józsefnét, az Idősek Bentlakásos Otthonának lakóját Hiesz György polgármester, valamint Maka Piroska, a Kistérségi Humán Szolgáltató Központ vezetője. Az ünnepségen virággal, tortával köszöntötték Julika nénit, és az otthon dolgozói is ajándékokkal készültek erre a napra.

Hiesz György, a város polgármestere, a hagyományokhoz hűen virággal és tortával köszöntötte Major Józsefnét, az Idősek Bentlakásos Otthonának lakóját, aki ma ünnepli a 90. születésnapját.

Juli néni 1926. június 3-án született hetedik gyermekként Adácson. 18 évesen férjhez ment, 50 évvel később azonban férje elhunyt két évvel később pedig egyetlen fiát is elveszítette. Sokáig egyedül élt, tavaly év elején azonban beköltözött az otthonba.

– 2015-ben jöttem ide, február 12-én. Azóta itt vagyok, hát én nagyon jól érzem magam, igaz, hogy volt egy hét, amikor egy kicsit úgy el voltam keseredve, gondolkoztam, hogy mi lesz, hogy lesz, aztán beletörődtem, hogy a jó Isten így rendelte, hogy ide jöjjek – mondta Juli néni.

Az ünnepelt szabadidejét leginkább olvasással és imával tölti – mondja.

Juli nénit egy csokor rózsával lepte meg Maka Piroska intézményvezető, és az otthon dolgozói is apró figyelmességgel készültek.


Tovább az archívumra