Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Erdei kerékpárút

Erdei kerékpárút

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

A Mátrán átívelő közel 90 kilométeres, kerékpárosok számára megnyitott erdészeti utak ünnepélyes szezonnyitóját tartották Mátraháza alatt, a Görgői út bejáratánál. A kijelölt szakaszon a kerekezők Mátraalmástól egészen Recskig juthatnak el.

Triál bemutatóval avatták a Mátrán átívelő kerékpáros utat, melyre már nagyon régóta igény volt – mondta beszédében az ünnepélyes átadón az erdészet vezérigazgatója. Egy törvényi változás tette lehetővé, hogy az erdei utakat megnyissák a kerékpárosok előtt, ehhez komoly önerőre, és három erdészet összefogására volt szükség.

Ennek a feltételeit meg kellett teremteni. Itt turista kerékpárosok, családok bátran neki vághatnak a 90 km-es távnak. Azonban a biztonsági szabályokat be kell tartani, mert ezeken az utakon erdészeti szállító járművek, járókelők is közlekednek – hívta fel a figyelmet a szakember. Az út jelzéseit civil összefogás keretében festették a bringások.

A kerékpáros úthálózat tovább fejlesztése érdekében, a települések összefogására van szükség – hangsúlyozta a polgármester.

A kerékpáros úthálózat fejlesztésére pályázott a Gyöngyös- Mátra Turisztikai Egyesület is- mondta az elnök.

A kedd este kinevezett kerékpározásért felelős kormánybiztos elmondta, feladata többek között az egészséges életmód népszerűsítése.

Az összefogást méltatva, példaértékűnek nevezte az erdei kerékpárút hálózat kialakítását.


Tovább az archívumra